Henry Bauchau: L'enfant bleu

De örülök, hogy ezt a könyvet be tudtam fejezni még a szülés előtt, és talán még a könyvtárba is vissza tudom vinni a hétvégén. :) Nem mintha rossz lenne, csak a szülőszobára valami lájtosabbat néztem ki.
Henry Bauchau (e.: bosó) egy belgiumi születésű, Párizsban élő pszichoanalitikus, író, költő, dramaturg, aki a századik életévéhez közeledik (1913-ban született!), de még mindig aktív szerző. Számos francia irodalmi díjat nyert, és már elég sok nyelvre lefordították a műveit (pl. csehül, románul, oroszul, törökül, japánul is lehet őt olvasni), de nálunk még totál ismeretlen. Na, ezen változtatni kell. Az első belgiumi évünk alatt végig francia tanfolyamra jártam, ott volt "kötelező olvasmány" az Oedipe sur la route (Oidipusz az úton) című regénye, ami azonnal kedvenc lett nálam. Nem is bírom megállni, hogy egy kicsit írjak róla, mielőtt a most olvasott könyvére rátérnék.
Az Oedipe cselekménye ott kezdődik, ahol az antik drámáé véget ér: Oidipusz élete, családja és birodalma romokban, az önmagát megvakított király száműzi saját magát Thébából. Minden tiltakozása ellenére vele tart hűséges lánya, Antigoné. Útközben egy Kliosz nevű rabló is hozzájuk csapódik. Oidipusz minden napja agónia, folyamatos önvád, öngyűlölet mardossa; Antigoné minden szeretete, önfeláldozása és intuitív terapeutikus képessége ellenére is alig tudja néha életben tartani. De a vándorlások, találkozások és a művészetben - zenében, szobrászatban, táncban - felszínre törő érzelmek, traumák, útkeresések valamiféle megbékélés, egy új tisztánlátás felé viszik a Kolónoszhoz közeledő Oidipuszt. Bauchau izgalmasan és magával ragadóan gyúrja össze a görög tragédiákban és mondákban rejlő archetípusokat, pszichológiai alapkérdéseket a művészeti terápia nagyon szép irodalmi megjelenítésével egy lebilincselő road novellé. Mi magunk is ott tévelygünk a vak Oidipusszal az úton, és ránk sem marad el a hatása mindannak, amit ő átél. Ezt a könyvet sürgősen le kéne fordítani magyarra.
UPDATE (2016. január 28.): Épp ma vettem észre egy könyvesboltban, hogy megjelent magyarul a L'Harmattan kiadásában, Oidipusz úton van címmel. Úgy megörültem neki :)
Ugyanezt (mármint hogy le kéne fordítani) sajnos a L'enfant bleu-nél (A kék gyermek) nem éreztem. Ezt a könyvet is pszichoanalitikusi tapasztalataira támaszkodva írta Bauchau, és sok mozzanatában közös az Oedipe-pel. Itt a narrátor maga is egy pszichiáternő, de a regény központi alakja Orion, egy súlyosan pszichotikus fiú, aki a regény kezdetén 13 éves. Kettejük között nagyon szoros terápiás kapcsolat alakul ki, ennek a kapcsolatnak a másfél évtizedes történetét beszéli el a könyv. Orion fél az idegenektől, hajlamos az erőszakos viselkedésre, bár ez legtöbbször nem emberek, hanem tárgyak ellen irányul: ugrál, rugdos, felborogatja, összetöri a bútorokat. Ezeket a kitöréseket "Párizs démonának" tulajdonítja, aki ilyenkor átveszi felette az irányítást, és rombolásra készteti. A démon a megtestesítője minden szorongásnak, kisebbségi érzésnek, a nagyvárosi lét okozta neurózisnak. Véronique, a pszichiáter rájön, hogy Orion sokkal jobban ki tudja fejezni magát rajzban, mint szóban, ezért "házi feladatként" rajzokat kér tőle - eleinte irányított témákról, például a Minótaurosz mítoszáról, de később maga Orion veszi kezébe a témaválasztást, ahogy egyre inkább megnyitja különös belső világát Véronique-nak. A rajz és festés (majd később a szobrászat és rézmetszés) pedig nemcsak terápiás eszközzé, hanem a művészi önkifejezés útjává is válik a tehetségesnek bizonyuló Orion számára. Ez segít neki megnyílni a világ felé, önállósodni, legyőzni neurózisainak egy részét - még ha teljes gyógyulást nem is hozhat.
Alapvetően tetszett a történet, de az Oedipe sur la route után nagyon magasan volt nálam a mérce, és azt nem ütötte meg. A "művészet - őrület - gyógyulás" témában az a regény sokkal többet mond, és összetett szimbólumrendszere miatt, amelyet az olvasónak kell felfejtenie, izgalmasabb olvasmány. Ezt egy kicsit hosszúnak is éreztem a maga közel 400 oldalával. De azért ez nem vette el a kedvemet Bauchau-tól: az Oidipusz-regény folytatását, az Antigone-t még biztosan el fogom olvasni.