Kőháti Dorottya Éva: Ancilla Domini - Túrmezei Erzsébet-emlékkönyv

Túrmezei Erzsébet evangélikus diakonissza volt, ez a könyv születésének 100. évfordulójára jelent meg az idén (az idei év Túrmezei-év az evangélikus egyházban). A diakonisszák a protestáns egyházakban az apácákhoz hasonló egyedülálló, szolgáló életet élő nők, akiknek a közösségeit 1951-ben a kommunista állam feloszlatta, és ők szétszéledtek az országban, polgári foglalkozást keresve. Túrmezei Erzsébet folytatta a diakóniai munkát - szeretetotthonokban dolgozott, népfőiskolát szervezett, igyekezett életben tartani a kapcsolatot az egykori diakonisszák és népfőiskolások között, mindig azt keresve, hogyan szolgálhatná ő maga is Krisztus ügyét, hogyan segíthetne másokon, és hogyan segíthetnének mások az ő közvetítésével. Emellett nagyon termékeny költő volt, akinek a verseit azóta is nagyon gyakran olvassák, idézik, szavalják egyházi körökben.
Ez a kötet nem mentes a hibáktól, ami a szerkesztési elvéből adódó kényszerűség, ugyanis az évfordulóra készülve az evangélikus médiában felhívást adtak közre tavaly, hogy mindenféle visszaemlékezést, levelezést, fotót, tanulmányt stb. várnak T. E. életével kapcsolatban egy ilyen kötet összeállításának érdekében. Ezt a rengeteg anyagot lehetetlen volt átfedések, ismétlések nélkül elrendezni, a végeredmény mégis jól szerkesztett kötet lett (ez az evangélikus médiában dolgozó Kőháti Dóri érdeme, aki 8 hónapot dolgozott a könyvön), amelyben olvashatunk Erzsébet testvér életútjáról, diakonissza szolgálatáról, népfőiskolai munkájáról, költészetéről, személyes kapcsolatairól, levelezéséről.
És ebből a rengeteg dokumentumból, visszaemlékezésből, levélből egy elképesztő asszonynak az alakja bontakozik ki. Soha senkit nem ismertem, aki ennyire fókuszban lett volna minden pillanatban; minden gondolatával és tettével Krisztus ügyét szolgálta, fiatalokat megszégyenítő munkabírással dolgozott, utazott, tartotta életben kapcsolatait még nyolcvanon túl is, és mindezt olyan derűvel, szerénységgel és nyitottsággal, soha egy rossz szót vagy panaszt nem szólva senkire és semmire (pedig nem volt könnyű élete, és nem kevés levelét elolvashatjuk a kötetben), ami hihetetlenül tiszteletreméltóvá teszi a személyét és nagyon hitelesen mutat Krisztusra.
Megmondom őszintén, kicsit féltem attól, hogy unatkozni fogok korrektúra közben, de véletlenül sem valami poros olvasmányt kaptam, hanem egy nagyon izgalmas életpéldát. Érdemes kézbe venni a könyvet; nem muszáj borítótól borítóig elolvasni ahhoz, hogy megérintsen az Úr szolgálóleányának szavain és egész életén átszűrődő szeretet, hála és öröm.

(A diakonisszaegyesületek a rendszerváltás után újraindulhattak, de nem érték el - és sajnos már nem is fogják elérni soha - korábbi taglétszámukat és jelentőségüket. A Fébé Evangélikus Diakonisszaegyesületnek mintegy 200 tagja volt a szétszóratáskor; most talán 10-20, főleg idős testvérek, és a megfelelő utánpótlás szinte reménytelennek látszik.)