Kőrösi Zoltán: Szerelmes évek - Gyávaság

Először is: szagos regény. Nekem nagyon fontosak a szagok-illatok, nagyon sok emléket ezekhez kapcsolok, és Kőrösi eléggé hatásosan idéz fel egy csomó mindent az illatok leírásával. (Mintha le lehetne írni egy illatot. Na mindegy, értitek.) Ezt nagyon szerettem benne.
Meg rettentő jól csinálja a nosztalgiát. Nem az én generációm, de így is ismerős volt még egy csomó minden. Volt egy rész, aminek különösen megörültem: a család nagyvárosba költözik (nem nevezi meg, hogy melyikbe), és a leírás alapján (http://moly.hu/idezetek/230256) azonnal ráismertem, hogy Székesfehérvár (nem volt nehéz, mert elég részletesen leírja, és anyósomék pont ebben a kanyarban laknak, a férjem az itt meg nem nevezett Béke téri általános iskolába járt gyerekként). Később még egy teljes fejezetet szentel a Lövölde úti lakótelepnek és az orosz laktanyának, szóval ezt egy kicsit úgy olvastam, mintha a férjem gyerekkoráról olvasnék (bár ő 15 évvel fiatalabb, de nem sok minden változott azalatt), ami miatt különösen is érdekes volt :)
De különben kicsit felemás nekem ez a könyv. Illetve nem tudtam teljesen közel kerülni hozzá, és nem vagyok biztos benne, hogy a távolság bennem van vagy a könyvben. Az a címe, hogy Szerelmes évek, de itt szerelemről nem nagyon lehet olvasni. Egy olyan család története ez, ahol mozdulatok, mondatok, születés- és halálnemek öröklődnek generációról generációra, de valahogy nincs, ami az ezek közötti űrt kitöltse. Úgy érzem, pont a szeretet, a szerelem és leginkább egymás megismerése hiányzik ezekből a kapcsolatokból. Inkább a kényszeres vagy sorsszerű ismétlődés uralkodik. Mindenki – főleg a nők – önmagába elrejtve hordozza titkos életét, és csak villanások erejéig érintkeznek egymással. És mintha a legjelentősebb találkozás mindenki életében a saját halála lenne. Különben az alcím, a Gyávaság sem fedi le számomra jól a könyvet, bár ha arra gondolok, hogy ezek az emberek tulajdonképpen élni nem igazán mertek, ilyen értelemben jobban illik a regényhez, mint a maximum ironikus címként értelmezhető Szerelmes évek. Mindenesetre érdekes feszültséget teremt ez a két ellentmondásos cím.
A múltkor az Eleven irodalmon dedikáltattam a könyvet (azt írta bele nekem Kőrösi: "Jucinak ajánlom a Magyarország nevű család történetét"), és azt is elárulta, hogy a borítóképen ő látható. (Különben tök szép ez a borító szerintem.) Ezek után rájöttem, hogy alighanem a hátsó borítón levő családi fotón is ő a gyerek. Azt is mondta, hogy ezt a regényt tulajdonképpen a fia meséli. Eleinte nem voltam tisztában vele, hogy ez a saját családjának a regénye, de egy ponton feltűnik Apa, illetve Apa Apukája meg Apa Anyukája, és Apa kb. ugyanakkor született, mint a szerző, meg személyesebb kezd lenni az egész, és akkor derengeni kezdett. Viszont a regény végéig azt vártam, hogy meglássuk a gyereket, akinek az Apájáról szó van, és ő sosem kerül elő, illetve egyetlenegy fejezetben van szó róla, de akkor is bent alszik a szobában. Szóval nekem tök fura ez, hogy most akkor ki is van a fókuszban, vagy ki az elbeszélő, vagy miért Apaként olvasunk végig egy olyan regényalakról, akinek gyakorlatilag a felnőttkora és különösen az apává válása már szinte csak az említés szintjén merül föl az utolsó lapokon.
Ami nagyon zavart – ezen keseregtünk is egy sort a szerzővel a dedikáláskor –, hogy a korrektúrája gyalázatos a könyvnek. (Állítólag újratördelés miatt valami korábbi, javítatlan verziót küldtek a nyomdába, amit akkor se értek. Első blikkre látszik, hogy minden oldalon öt hiba van, senki nem nézett rá arra a belívre nyomás előtt?) Nagyon kár, mert amúgy olyan szép könyv, kívül is, belül is, megérdemelte volna, hogy hibátlanul jelenjen meg. Szóval az érzelmi távolság meg a kérdéseim ellenére szerettem olvasni.