Moon

Számomra igazi meglepetésfilm volt a Moon (a magyar címe értelemszerűen Hold), nemcsak azért, mert nem is hallottam róla egészen tegnapelőttig, amikor Dezső javasolta, hogy nézzük meg, hanem mert úgy ültünk le megnézni, hogy még a sztoriról sem tudtam semmit azonkívül, hogy a Holdon játszódik.
A helyszín tehát adott: egy hélium3-at, a Föld új energiaforrását kitermelő miniüzem a Holdon, ahol az egyfős legénység, Sam (Sam Rockwell) már nagyon várja hároméves szolgálatának a végét: két hét múlva utazhat haza a családjához a Földre. Az élete különösen is magányos, amióta elromlott a Földdel a közvetlen összeköttetést biztosító kommunikációs kapcsolat, így az egyetlen beszélgetőtársa Gerty, a biztonságáért és kényelméért felelős robot (arca egy emotikon, magyar hangja Kevin Spacey). Persze éppen ekkor kezdenek fura dolgok történni a derék Sammel, és a hazautazásnál több is kérdésessé válik.
Ennél többet nem is akarok mondani a történetről, ami nincs túlkomplikálva, de pont ezért jó. Tulajdonképpen az egész filmnek nagy erénye a visszafogottsága: semmi túlcsicsázott high-tech, túlbonyolított/-magyarázott sztori (az például ki sem derül, kit/mit is látott valójában Sam, és mi történt a feleségével), túllihegett érzelmek, még csak nem is hosszú (másfél óra), ráadásul elég minimális költségvetéssel készült. Nekem tetszett az is, hogy ember és robot/számítógép kapcsolatát nem a szokásos sémák szerint ábrázolta, miszerint a gép őrült, és az ember életére tör. Visszafogott, egyszerű, de őszinte kis történet néhány jól eltalált, szívbemarkoló vagy szívet melengető pillanattal. Jó a látványvilág (letisztult, klasszikus holdbázis-díszlet), jó a zene (Clint Mansell), jó a színészi játék, egyszóval szerethető kis film. Azoknak is merem ajánlani, akik nem rajonganak a sci-fiért, mert ez inkább egy kedves emberi történet, mint űrbéli kaland. Simán 8/10 a maga nemes egyszerűségében. (Otthon elvileg most mutatták be, de a port.hu szerint csak egy pécsi mozi játssza, nem tudom, hol és mikor lehet elcsípni.)
És nem tudom kihagyni, hogy megemlítsem: a rendező, Duncan Jones David Bowie fia. Ez különben totál mellékes, és szerintem ő is jobban örülne, ha nem így emlegetnék, viszont ez kiváló alkalom arra, hogy beszúrjam a kedvenc Bowie-számomat, ami maximálisan illik ehhez a filmhez: