2010. március 13.

Dennis Lehane: Shutter Island - Vihar-sziget

Rég olvastam már thrillert, igazából nem is szoktam nagyon gyakran, pedig alapvetően szeretem az izgis könyveket, de ha túl gyakran olvasok ilyet, unalmas lesz. (Na meg sokszor kiborítanak az ábrázolt bűntények, így voltam például Mo Hayder könyveivel.) De most jó választás volt Dennis Lehane regénye: nagyon erős atmoszférájú, feszes szerkezetű regény, amelyet beleng az ötvenes évek szorongásos hangulata, paranoiája. Teddy Daniels szövetségi rendőrbíró a bostoni öbölben levő Shutter Islandre érkezik újonnan kinevezett társával (akivel az első pillanattól remekül ráállnak egymás agyhullámaira, és az író nagyon jó kis párbeszédekkel szórakoztat minket). Az aprócska szigeten csak egy elmegyógyintézet áll, ahol erőszakos bűnözőket ápolnak (vagy inkább tartanak fogva). Az egyik elítélt/beteg rejtélyes körülmények között eltűnt a cellájából; a két rendőrbíró feladata megtalálni a nőt, de az orvosok és ápolók gyanús viselkedése és az intézmény működésében tapasztalt furcsaságok miatt kezdik úgy érezni, hogy a háttérben sokkal sötétebb dolgok is történnek. Daniels múltjának egy tragikus fejezete is kapcsolódni látszik a szigethez. A nyomozás nem veszélytelen, ráadásul egy hatalmas hurrikán is közelít a keleti partvidékhez, csak hogy meglegyen az alaphangulat...
Lehane nagyon ért a mesterségéhez: nincs totojázás, pörög a cselekmény, de közben azért van idő arra, hogy hús kerüljön a figurákra. A két marshal alakja, története kifejezetten jól megformált, de a többi szereplő is hihető és érdekes. Teddy Daniels visszaemlékezései különösen is szépek és megrendítőek, különösen a végkifejlet felől szemlélve. Nagyon tetszett, ahogy az ötvenes évek nyomasztó, félelemmel teli légkörét megelevenítette - voltaképpen az egész kórház-klisé ennek a lenyomata. A vége nem volt óriási meglepetés - az egyik lehetséges befejezés volt, amire gondoltam -, viszont ahogyan Lehane megírta, az számomra egészen megrendítően szomorú volt, amit nem is vártam egy thrillertől.
A könyvből film is készült Leonardo DiCaprio főszereplésével, amelyet pár hete játszanak a mozik otthon is. A Molyon azt a tanácsot kaptam, hogy mindenképpen előbb a könyvet olvassam el, és csak azután nézzem meg a filmet, különben folyton az isteni Leo arca lesz előttem olvasás közben. Nos, ehhez elég volt a filmelőzetest is megnézni, úgyhogy mindegy. (Különben ugyanígy jártam a Revolutionary Roaddal is [A szabadság útjai], pedig annak csak a borítóján láttam DiCaprio fejét, viszont baromira el tudtam képzelni őt Frank Wheelerként. Egyébként egy nagyon nyomasztó, nagyon nagyszerű könyv, olvassátok el. Házasembereknek kiemelten kötelező.)
Mindenesetre majd megnézem a filmet is, mert ezt a történetet remekül lehet adaptálni képernyőre, és elég jó szereplőket válogattak össze hozzá; de lehet, hogy egyedül leszek kénytelen megnézni, mert Dezső már a könyvet se meri elolvasni, pedig az még nem is annyira ijesztő szerintem. :)

1 megjegyzés:

Unknown írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.