Richard Paul Russo: The Rosetta Codex

...avagy hogyan írjunk egy legkevésbé sem eredeti alapötletből minden érdekfeszítést nélkülöző regényt. Gátlástalanul spoilerezni fogok, mert ezt úgyse fogja senki olvasni rajtam kívül.*
Szóval van itt egy fiú, aki kiskorában elszakad a családjától (apuka űrhajóját megtámadják, ő az egyetlen túlélő), gyakorlatilag rabszolgaként nevelkedik, majd megszökik, és mindenféle nem túl érdekes kalandokon keresztül elvergődik egy nagyvárosba. Útközben talál egy fura, fémből készült könyvet, de elássa. A nagyvárosban újabb érdektelen dolgok történnek, például becsajozik, egyben csatlakozik egy olyan társasághoz, akik egy letűnt idegen civilizáció nyomait kutatják. Csaj meghal, a fiút viszont megtalálja a halottnak hitt régi dadája vagy micsodája, és együtt hazatérnek a fiú családjához, vagyis ami még megmaradt belőle (megbolondult anyuka). Közben persze azért még visszamennek a sivatagba az elásott könyvért, és simán megtalálják.
A könyv valóban egy idegen civilizáció hagyatéka, és több nyelven is tartalmazza ugyanazt a szöveget: Mi vagyunk azok, akiket ti úgy hívtok, hogy Jaapranák. Nyisd ki a hátsó borítón a csillagtérképet, keresd meg rajta az X-et, gyere oda, és élessz fel minket, mert évezredekkel ezelőtt meghaltunk vagy lehibernáltuk magunkat vagy szétszedtük magunkat, vagy nem is tudom, komolyan nem derül ki, hogy mit csináltak és miért. Cale persze fogja magát és megy, vesz egy űrhajót, hiszen ő egy gazdag család sarja, megteheti. Követik őt a Sarakheenek, akik ember és gép teljes integrációjára törekszenek, és mindenképpen szeretnék megszerezni a könyvet, hiszen az olyan, mint a rosette-i kő, annak alapján meg tudnák fejteni a Jaapranák által hátrahagyott egyéb technológiai leírásokat, és így mindenféle izgalmas technológia birtokába jutnának. El is jutnak a csillagkapuig, át is mennek rajta, föl is élesztik az idegeneket, akik persze békések és szuperintelligensek, és rögtön készen áll nekik egy rakás űrhajó, hogy szétvigye őket az univerzumban. A gonosz, hataloméhes Sarakheenek meg csak nézhetnek.
Nem sokat egyszerűsítettem rajta, tényleg kb. ennyi a sztori. A szomorú az egyébként, hogy Russo nem is ír rosszul. Nem szenvedés olvasni a mondatokat, próbált egy kis melankolikus atmoszférát vinni az egészbe, érzékeltetni, hogy Cale-nek valójában sehol sincs otthona, és ez milyen rossz, de semmiféle érzelmi vagy intellektuális bevonódást nem sikerült elérnie. A világok kidolgozatlanok voltak, a karakterek még inkább, a történet meg olyan, mint egy sablon, amit húsz dollárért lehet kapni az interneten, amiből még neked magadnak kell megírnod a regényt. Csakhogy Russo nem erőlködött a regény megírásával, hanem fogta a sablont, elvitte a nyomdába, azok kinyomták, én meg megvettem - még szerencse, hogy csak 1 eurót fizettem érte a könyvvásáron. Megvan itthon egy másik könyve is, a Carlucci-trilógia, de ezek után nagyon hátrakerült a képzeletbeli várólistán.

*Akit ennek ellenére mégis érdekelne a könyv, annak javaslom, olvasson inkább Alastair Reynoldstól valamit, például a Revelation Space-t, aztán a folytatásait. Megkapja ugyanazt, mint ettől a könyvtől, meg még sokkal többet: izgalmas karaktereket, kozmikus távlatú, évezredeket átölelő cselekményt, izgalmas tudományos és technológiai elképzeléseket, egyszóval igazi "leesik az állad" sci-fit.
Megjegyzés a kiadóknak: a magyar SF könyvkiadás egyik súlyos hiányossága (a sok között), hogy Reynoldstól még semmi nem jelent meg magyarul. Galaktika, Agave, tessenek mozdulni!