Ezt a könyvet ujjongva olvastam. Mindig zavart, hogy a gyereknevelés látszólag arról szól, hogy folyamatosan rákényszerítjük az akaratunkat a gyerekre, a sajátját pedig lépten-nyomon letörjük - még ha csak olyan triviális dologról is van szó, hogy összefirkálja filccel a kezét vagy nem. Hogy mindent mi tudunk jobban, majd mi megmutatjuk, hogy kell, megmondjuk a tutit, egyáltalán, hogy istenségként fölé tornyosulunk, hogy az ég helyett is csak minket lásson. Hogy folyamatosan értékelünk (ügyes vagy), utasítunk (edd meg), tiltunk (ne nyúlj a kukához), bagatellizálunk (katonadolog), fenyegetünk (a kezedre csapok), prédikálunk (ez csúnya dolog), és mindent megoldunk helyette (add ide, megcsinálom). Aztán csodálkozunk, ha lázad, vagy ha konformista lesz, és egy kreatív ötlete nincs az életében, vagy ha egész egyszerűen csalódik bennünk, mert rájön, hogy nem is vagyunk istenek. Ettől persze még messze vagyunk, Andris még fényévekre van attól, hogy kritikusan szemléljen minket (elég, ha annyit mondok, hogy saját magáról egyes szám második személyben beszél, rólunk E/1-ben). Szóval a gyereknevelésbe fektetett minden jó szándékom mellett is azt éreztem minden alkalommal, amikor a szülői hatalmamat vetettem be, hogy valami nincs rendjén. Hogy ez így nekem nem felel meg, és a kapcsolatunknak sem ez a legjobb. Ugyanakkor abban sem hiszek, hogy hagyjunk rá mindent a gyerekre, ne nyirbáljuk a személyiségét, különben is majd megtanulja magától, hogy a tűzhely forró. Hiszek abban, hogy a szülő és a gyerek is jól érezheti magát a családban, úgy, hogy senkinek sem kell vesztesnek éreznie magát. Ezért volt egyszerre megnyugtató és lelkesítő Gordon könyve.Tulajdonképpen a lényeget már el is mondtam az előző bekezdésben. Lemondani a hatalom gyakorlásáról; a (problémás) viselkedés mögötti érzelmi okokat kutatni; az együttműködést keresni, olyan megoldást, amely mindkét félnek megfelel. Ha nem feltételezzük a gyerekről, hogy képes felelősségteljesen, önállóan gondolkodni és cselekedni a mi igényeink ismeretében, akkor nem is fog. Ja, és most a legjobb elkezdeni, amikor a gyerek még kicsi. És a helyzet az, hogy nem elég a gyerekekkel így beszélni: felnőttek egymás közt is sokkal többre jutnánk, mint a verbális erőfitogtatással, veszekedéssel, kinek van igaza csörtékkel. Persze sokkal nehezebb a jól rögzült játszmákat feladni, de ezen mindenki csak nyerhet.
És ha mindez már nagyon megy, akkor jöhet Marshall B. Rosenberg és az erőszakmentes kommunikáció, aki nagyon hasonlókat mond, de az eddigieken felül még azt is meg lehet tanulni tőle, hogy magunkkal szemben se alkalmazzunk erőszakot, vagyis a muszáj, kéne, kell és hasonló szavakat egyszer s mindenkorra töröljük a szótárunkból.
Amikor lelkes vagyok, mindig egy kicsit összefüggéstelenül írok, úgyhogy hadd foglaljam össze egy mondatban: kötelező olvasmány és tananyag életkor nélkül mindenkinek, akinek vannak emberi kapcsolatai.
Bejegyzések
9 megjegyzés:
Kötelező lett volna elolvasni a fősulin, de kinaradt..talán, ha gyerekem lesz.
A húgom, aki végiggordonozta az életét, a múltkor azért csendben megjegyezte: "a Gordon-módszer azért csak egy bizonyos életkor fölött működik". És ez így is van.
Más: ott a barátnőm gyereke, akinek, amikor üvöltve ugrált az ágyon, anyukája gordonnal nyitott felé:
"Téged most bánt, hogy többet foglalkozom az öcséddel, pedig te szerettél volna velem kirakózni, ezért kiabálsz, hogy felhívd magadra a figyelmet."
Mire a kölyök (üvöltve, és az ugrálást egy pillanatra sem szüneteltetve):
"Igen, anya, de miért beszélsz olyan furcsán?" :-)
parfüm, szerintem érdemes, bár ahogy Eta is írja, tényleg nem lehet egynapos kortól csak ezzel a módszerrel nevelni. Muszáj néha megmondani a tutit egy kétévesnek. :) Viszont számomra olyan szempontból tényleg szemléletformáló, hogy a házastársi kommunikációt is ilyen alapokra lehetne helyezni, ami szerintem sokat segítene. Illetve - bár eddig sem voltam túlságosan korlátozó anya - azon is elgondolkodtam a könyv hatására, hogy mi az a viselkedés, amit tényleg nem tudok elviselni, és mi az, amit csak azért nem engedek meg a gyereknek, mert mondjuk koszt vagy rendetlenséget csinál, amit utána gond nélkül el lehet tüntetni.
Na igen, például hogy gordonozzak hirtelen, amikor a két és fél évesem puszinak álcázva lefejeli a húgát? Ilyenkor muszáj irányító felnőttként fellépni, és közölni vele: "Ezt nem szabad." Ha emiatt frusztrált lesz, majd négy éves korában megbeszéljük. :-D ("Téged az zavar, hogy két és fél évesen nem hagytam, hogy a húgod fejét ütlegeld a műanyag vödörrel, ezért most viszolyogsz a műanyag vödröktől, és ..." ;-))
Volt egy hasonló példa a könyvben, ott arra biztatta Gordon az anyukát, hogy mondja meg a gyereknek, hogy ő nagyon aggódik, amikor azt látja, hogy a kisbabát fejbeveri bézbólütővel, mert fél, hogy a babának vérezni fog a feje. Én is mondtam a gyereknek, hogy ne rángassa a pólómat, miközben eszem, mert az engem zavar, és nem szeretem, mondta is a férjem a bajsza alatt, hogy "és hol érdekel az engem, anya?" :)
Ha egyszer lesz rá időm elolvasom, mert én is vallom, hogy a hatalom mások felett nem megoldás.
A baseball ütős esethez csak annyit, hogy ott biztos nem tudtam volna nyugodt és elnéző lenni, abban a pillnatban üvöltöttem volna, hogy azonnal hagyd abba...és majd utána magyaráztam volna mit miért nem lehet.
Csak, hogy egy kis mosolyt csaljak az arcodra elmesélem, hogy az én 20évesemet a mai napig kijavítom, ha pl azt mondja akarom,amire én azonnal reagálok :talán szeretném!
Persze mosolyog, de legalább látom nevetni. Tetszett a lelkesedésed, de azt hiszem te is megtalálod majd az okos szeretet módszerét amit te magad fejlesztesz ki magadban.
Nekünk is megvan ez a könyv, de csak a feleségem olvasta - ha jól emlékszem neki kötelező volt a fősulin.
Biztos sok igazság van benne, mert engem is frusztrál, hogy a gyerekeimmel folytatott kommunikáció nagy része felszólító mód és tiltás. De ez van, négy gyereket valahogy kordában kell tartani.
Anyuci puhább velük, meg is látszik, bármit mondhat, nem hallgatnak rá és akkor hív engem. A hétéves nagylánnyal már meg lehet beszélni dolgokat, de a kicsiknél a határozott fellépés, az egyértelmű utasítás eredményesebb.
Azért ha lesz időm beleolvasok ebbe a könyvbe. Ártani nem árthat.
Előttem pozitív példaként lebeg gordonozó barátnőm, aki világ életében utált tiltani, rendkívül szelíd, erőszakmentes szülő volt, és ma van egy 19 éves, roppant kiegyensúlyozott és a szüleivel nagyon szerető kapcsolatban élő lánya.
Tegnap a 21 hónapos lányom arra készült, hogy megharapjon. Tátotta a száját, majd megtorpant, és ezt mondta: "fájnekem". És adott egy puszit. Szóval hajrá Gordon!
Az előbb említett barátnőmtől tanultam meg a szintén gordonos "nem az én problémám" hozzáállást is. Sok ősz hajszáltól kímélt meg.
Most már biztos, hogy kézbe veszem ezt a könyvet:)
Megjegyzés küldése