Elizabeth Kostova: The Swan Thieves

Dr Andrew Marlow jó karban lévő ötvenes pszichiáter, akinek egy privát klinikán végzett munkája, valamint hobbija, a festészet teljesen kitölti az életét. Amikor egy neves kortárs festő, Robert Oliver késsel megtámad egy festményt a washingtoni nemzeti képtárban, egy kollégája Marlow-hoz fordul segítségért, és a gondjaira bízza a művészt. Oliver láthatóan zaklatott, de hogy mi is van a támadás hátterében, azt nehéz kideríteni, mivel a festő nem hajlandó megszólalni. Csak megszállottan fest, mindig ugyanazt: egy 19. századi ruhákat viselő, gyönyörű nőt, akiből szinte süt az élet még a festővásznon is.
Marlow-t a szokásosnál is jobban megérinti páciensének küzdelme saját démonaival, és professzionális szempontból megkérdőjelezhető eszközökhöz folyamodik: nyomozni kezd, felkeresi Oliver volt feleségét, hogy minél többet megtudjon a festő múltjáról. A zavaros nyomokból egy szerető képe sejlik ki - ő lenne a titokzatos múzsa? De miért a kosztümös ábrázolás? És hogyan kapcsolódnak ide a francia nyelvű, százéves levelek, amelyeket Oliver folyton magánál hord, és naponta többször olvasgat? A pszichiáter a nyomozás során kénytelen szembenézni azzal is, hogy a saját jól berendezett, de magányos élete már sosem lesz ugyanaz...
Kostova első regénye, A történész (The Historian) lassú sodrású, "régimódi" vámpírregény volt (nem a ma divatos csillogós-kufircolós vámpírkákkal, hanem a jó öreg Drakulával). Nem volt rossz, de igazán jó sem, fő hibája a vontatottság volt. Örömmel jelenthetem, hogy az írónő sokat fejlődött, ez a regény sokkal feszesebb, bár itt is nehezen indult be a történet, az első fele kicsit lassú volt, és néha soknak éreztem a főszereplő önvizsgálatát - bár egy pszichiátertől ez szinte elvárható. A feleségnek, a szeretőnek és a régi levelek írójának elbeszélésfonala külön jelenik meg a narrátorétól, ami néhol zavart (például a feleség elbeszélése elvileg élő szóban hangzott el, ehhez képest néhol kifejezetten cikornyás írottszöveg-íze volt). A harmadánál még csak vadul találgattam, hogy vajon a 19. századi szál hogyan fog összefonódni a jelennel, és szerencsére mellétippeltem, aminek örülök, mert szeretem, ha az író okosabb nálam. :) A felétől elég rendesen belendült a történet, lassan az is kiderül, miért Hattyútolvajok a könyv címe, és a végén tetszett a rejtély megoldásának módja (bár nem volt teljesen egyedi, A tetovált lányt juttatta eszembe bizonyos szempontból - egyébként ez a megoldás úgymond keretbe foglalja a regényt, úgyhogy érdemes odafigyelni az első oldalakra). De amitől szerintem jobb ez a regény, mint az előző, az az, hogy rengeteg apró mozzanatot megragadott Kostova az életből, a párkapcsolatokból, a szülő-gyerek viszonyból, a minket körülvevő fizikai valóságból (nagyon érdekesek a festős "technikai" részek), és ezeket szépen, érzékenyen belegyúrta a szövegbe, ami az egész könyvet gazdaggá, élettel telivé teszi. Azt hiszem, elsősorban a nőknek fog tetszeni ez a könyv, ami nem véletlen, hiszen annyi női nézőpontot szőtt bele Kostova. Csak a végén jutott eszembe, hogy A. S. Byatt Mindenem (Possession) című regényéhez lehetne hasonlítani ezt a regényt, bár annyira nem zseniális, de aki Byatt művében szerette a visszafogott romantikát meg az alacsony adrenalinszintű nyomozást, annak szerintem ez is tetszeni fog. Mivel A történész megjelent magyarul, úgy sejtem, ezt is ki fogják adni.