Mo Hayder: Ritual; Skin

Nem tudom, mi történt Mo Hayderrel. Valószínűleg befutott. Az a nő, aki írt egy egészen jó első regényt (Birdman), amelyben bemutatta a Londonban élő Jack Caffery nyomozót, hogy aztán a következő könyvében (The Treatment) tovább főzze szerencsétlen nyomozót privát poklának katlanában, az olvasók idegeit pedig finom érzékkel borzolja a végletekig, majd harmadik regényében (Tokió) egészen más helyszínt és szereplőket válasszon, de továbbra is biztos kézzel vegyítsen sejtelmes utalásokat, személyes tragédiákat, misztikus rejtélyeket és horrorisztikus bűntényeket - ez a nő már a negyedik regényét is összecsapta (Pig Island), az ötödik-hatodikat meg szinte csak félig írta meg. Ez lenne a Ritual és a Skin. Újra a sármos Jack Caffery nyomozó van a középpontban - illetve az ellipszis egyik középpontjában, mert felbukkan egy másik főszereplő is, Flea Marley, a rendőrségi búvár, és mivel a becenév egy nőt rejt, ugye egyértelmű, hogy ezek ketten egymásra fognak gerjedni. A rendkívül bosszantó az, hogy Mo Hayder jól ír, például simán elhiszem neki, hogy a két - mellesleg teljesen sérült - ember között első látásra rezegni kezd a levegő; de az ég szerelmére, ha valaki meg tud formálni érdekes személyiségeket, tud hangulatot teremteni, és eléggé elborult krimiszcenáriókkal is elő tud rukkolni, akkor miért nem veszi a fáradságot, hogy írjon egy nyamvadt vázlatot a történethez, és legalább azt kövesse végig, hogy elvarrt-e minden szálat? Dühös vagyok rád, Mo!
A Ritual története például olyannyira nincs lezárva, hogy a Skin gyakorlatilag három nappal később folytatódik. És ezzel nem is lenne semmi gond, ha legalább a második rész válaszokkal szolgálna az elsőben lógva maradt kérdésekre, de nem, ezek a szálak egész egyszerűen elenyésznek a semmibe. Felbukkan egy új gyilkos, aki aztán teljes jelentéktelenségbe fullad. És a Skin is teljesen nyilvánvalóan a folytatásra nyitottan végződik. Szerencsére már meg is jelent a következő rész (Gone), és annyira felhúztam magam ezen az egészen, hogy vagyok olyan hülye, hogy el fogom olvasni, hátha sikerül már pontot tenni ennek a történetnek a végére.
Egyébként - a Mo Hayder által előszeretettel megközelített beteg témák ellenére - könnyen olvasható, sőt falható krimik ezek, jók a mondatok, nem úgy szar, hogy fáj olvasni, hanem hogy valami nagy hiányérzetet hagy. Na talán majd a Gone-ra összeszedi magát, vagy ne reménykedjek?