C. J. Sansom: A bosszú nyilai

Régi haverom már Matthew Shardlake, jártam vele Sussexben, Yorkban meg még Isten tudja, hol, és persze London utcáit is róttuk eleget, mindig valami újabb ügy után szimatolva. Nem mondom, hogy nagyon jó természetű a derék Matthew, úgy tud morogni, mint egy vénember, és meglehetősen büszke is, tudod, könnyen megsértődik, ha valaki a púpjára tesz megjegyzéseket, de azt meg kell hagyni, egyenes ember, kevés ma az ilyen tisztességes alak, az ügyvédek között meg pláne. Most is olyan ügyeket vett a nyakába, amiket jobban tette volna, ha messziről elkerül, de a fehérnépnek sose tudott ellentmondani, és nem más, mint a királynő kérte meg személyesen, Parr Katalin. Egy család múltjában kell vájkálnia, és nemcsak fájdalmat szabadít rá az érintettekre, de saját fejére is veszélyt hoz. A másik ügyben meg szintén egy fehérszemély érintett, és ha van valami a nőkön kívül, aminek Matthew testvér nem tud ellenállni, az egy rejtély. Minél szövevényesebb, minél rémisztőbb, minél inkább veszélyben forog a saját élete, annál elszántabban ered az igazság nyomába. Ilyen az én Shardlake barátom.
Ez a mostani kalandja megint igen jelentős történelmi háttér előtt zajlik. Henrik király már megint a franciákkal háborúzik, a francia flotta közeleg az angol partokhoz, Angolhonban kényszersorozások zajlanak, hadoszlopok menetelnek Portsmouth felé, az ország megszállástól retteg. Persze hol máshol adódna ilyenkor dolga Matthew barátomnak, mint Portsmouth közelében! Én mondom, ez az ember mindig benne van a sűrűjében. Szerencsére vele tart a segédje, Jack Barak is, aki szintén országos cimborám, még akkor is (vagy különösen azért?), ha olykor ki-kiszalad a száján egy-egy vaskosabb kifejezés.
Azt mondjuk még én sem gondoltam volna, hogy még a híres hadihajó, a Mary Rose fedélzetét is meg fogom járni Matthew-val, nem is akármilyen történelmi pillanatban. És hogy Erzsébet úrnővel is találkozni fogunk személyesen, az meg egészen különös kegy. Remélem, Shardlake testvér megéri még az ő uralkodásának idejét is, és sok kalandját olvashatjuk még. Én személy szerint ezt a történetét találtam eddig a legizgalmasabbnak, ötből négy holtbiztosan célba találó nyílvessző.

A könyvet köszönöm az Agave Kiadónak. 

(Zárójeles megjegyzések:
1. A fordítás és a szöveggondozás rendes munka volt, de nekem furcsa, hogy bizonyos jogi kifejezéseket nem fordítottak le magyarra: barrister, serjeant, Court of Wards stb. - ezzel szemben a Court of Augmentationst pl. lefordították, már nem emlékszem, mire.
2. A cím nagyon jó. Az eredeti cím Heartstone, ami költőien tömör és képies, benne van a kőszívűség [heart of stone] asszociációja is, mégis valami másra utal, ami a regény középpontjában áll. A magyar cím arra utal, hogy az íjászoknak, íjazásnak fontos szerep jut a regényben, előrevetít, hangsúlyoz dolgokat.
3. A borító nagyon szép, de nem feltétlenül a legjobban megválasztott: I. Ferenc látható rajta, aki csupán említés szintjén szerepel a regényben, a cselekményhez minimális köze van, csupán annyi, hogy VIII. Henrik vele háborúzik. Persze Parr Katalin portréját már ellőtték az előző kötetnél, Richard Richet meg mégsem lehet borítóra tenni, más jelentős történelmi alak pedig nemigen fordul elő a könyvben. Persze a korábbi borítókon sem mindig portré volt, de lehet, hogy ezek jobban fogynak. Mondjuk szebbek is, ez tény. Különben borítóügyben nagyon szimpatikus a kiadó hozzáállása, akik megjelenés előtt rendszeresen megmutatják a borítóterveiket a Molyon, és nemcsak meghallgatják a molyok véleményét, de sokszor még változtatnak is a borítón a visszajelzéseknek megfelelően.)