Bognár Péter: Bulvár

Mostanában rákattantam a versekre, főleg a kortárs magyar költészetre, amivel az egyetem óta nem sokat foglalkoztam, de most megint elkezdett érdekelni. Rájöttem, hogy tökre szeretek versesköteteket olvasni, érdekel, ahogyan a különálló darabkákból valami egység jön létre. (Ilyen szempontból ez a kötet rendhagyó volt, de erről majd mindjárt.)
Borbély Szilárd azt írja a fülszövegben: „Az utóbbi évek talán legerősebb költői hangja. Végre megint úgy tűnik, valamire mintha használható volna az avítt líra. Nem csak arra, hogy a költők egymás olvassák, plusz még néhány ügyeletes kritikus. Bognár Péter szemtelen és tehetséges. Veszélyes kezdés, mert a magyar irodalom egyiket sem szereti. Főként ezt a két dolgot együtt. Üdítően pimasz. És az a szertelenség sugárzik belőle, hogy a nyelvvel való játék egy jó buli.”
Ez így elég biztatóan hangzik, nem? A szemtelenséggel kapcsolatban mindenképpen igaza van, de azért a fene nagy lelkesedést nem osztom. Először nem igazán tudtam hová tenni az egészet, úgy éreztem, a nagy része blöff, de voltak pillanatok, amikor megcsillant valami, és úgy vagyok vele, hogy ha már három ilyen pillanat van egy verseskötetben, akkor érdemes volt elolvasni. Mutatok párat:

„Mert nem ellentéte egymásnak,
Ami úgy látszik szabad szemmel,
Valójában csak ugyanaz,
Ha fák volnánk, kibírni türelemmel.

Egymás halálát, egymás születését,
És nem esnének állunkról könnyek,
Áthajolva ágként a nehezén,
Hogy kuszálódjon a »könnyebb«.

De most sokan vagyunk és féltjük egymást,
Ki bírna előttünk meghajolni,
Ha nem maradna semmi belőlünk,
És ott állnánk végül pont mi.”

Ismerősével italozott, vizelés közben fejbe lőtték (részlet)

„A könnyűség megérintette a nehézséget,
De a nehézség nem fogadta be őt.
De a könnyűség megérintette a nehézséget,
És a nehézség zuhanni kezdett.”

A minden-akkor-dől-el-ha-feláll-életfilozófus-Halasics (részlet)

És még mielőtt azt hinnétek, hogy ez egy légies, szép verseskötet:

Horváth-Kerék százados úr 

1.

Horváth-Kerék százados úr
Egy cethalbőrű zsírkulanc.

Egészségét az Úr Isten,
A Seregek Ura,
Az Atya-Fiú-Szentlélek
Két ujja között megpöndörgeti,
Állaga jó, nem fog leszakadni,
És felfűzi a horogra.

A bot hátralendül,
A kertesháznyi, feleségnyi súly
Éppen csak rezzenti a spiccet.

Horváth-Kerék százados úr
Féli az Istent.

Horváth-Kerék százados úr
Féli az Istent,
„Tudja, mi fán terem”.

Az előrevágódó bucskázás
Átszakítja az égtükröt,
A ház a feleség által való kitakarítottsága
És az ebéd megfőzöttsége, íze
A szereléket a földre vonja.

2.

Horváth-Kerék százados úr
Érti a bőre vastagságát,
Szép, személyes siker,
Amelytől el igazán soha sem távolodik.

Hogy tavaly elfelejtettünk érte menni,
S így szőlőkarókkal a három álarcos
(A Vácz Feri, a kis Halasics és a Takács egyébként)
Azonosítatlan elverte: semmi volt, hideg és sötét csak,
Mire visszaértünk, már állt, még ha szédült is.

3.

Mikor viszont hat év három hónap és tíz nap múlva
Az Úr Isten,
A Seregek Ura,
Az Atya-Fiú-Szentlélek
Majd a rák-leette, üres horgot nézi,
S már kacsmarná védőn magához,
Szorítaná a szívéhez, ringatná csecsemőként,

Horváth-Kerék százados úr
Házatlan és feleségetlen emlékét
Hámori őrnagy úr beszéde
Fogja exponálni.

- és ez még nem is a durvább darabok közül volt (viszont el van találva szerintem).
Tök érdekes a koncepció egyébként: a kötet elején ott a dramatis personae, és a versekből egy összefüggő történet áll össze, egy bűnügy felgöngyölítése(?). Vannak benne ilyen kvázi oratórikus részek (amik egyébként eléggé idegesítettek), meg bizonyos versek alcímében megadja a „tabló” méretét, anyagát, technikáját, mint egy festménynél. A kötetben jelöletlen idézetek találhatók – sok más mellett – Parov Stelartól (ezt csak azért említem, mert WTF?) és Peter Greenaway-től (akinek sajnos elírták a nevét), és valóban, az egészet belengi A mâconi gyermek hangulata, és nem is végződik sokkal szebben.
A cím egyértelműen pejoratív, és nem is szólnak túl szép dolgokról ezek a versek: az erőszak különböző formáiról, a mocsok magyar valóságról és mangalicákról. Az biztos, hogy a leghülyébb verscímek díját simán ez a kötet viszi (ez mondjuk elég szórakoztató tulajdonsága). A politikai-közéleti vonatkozású versek nem tetszettek (de nekem az ilyenek ritkán tetszenek). Játékos és cinikus, néhol iszonyat hatásvadász, és úgy általánosságban eléggé pofátlan, de most, hogy az idézetek kimásolása miatt újra átpörgettem (még több is van a Molyon, na meg a szerző jegyzetei között a Facebookon), kezdek ráérezni az ízére.
Végül is összességében inkább szórakoztatott/érdekelt, mint bosszantott. Maradjunk annyiban, hogy figyelni fogom még ezt a csókát, és legyen három csillag. Na jó, három és fél.