Nagyon szórakoztató, ahogy az irodalmi formákkal játszik, és nosztalgiafaktor szempontjából ötös (nem mintha egy korosztály lennénk, de nosztalgiát tudott bennem ébreszteni egy kor iránt, amiben még nem is éltem, illetve kb. óvodába jártam, és ez nagy szó). Amúgy is imádom a pesti regényeket, és ez az, vastagon. A helyek, az utcák, a bulik, a nők, a korabeli celebek, a haverok, mindenki itt van. Meg az, ahogyan éltünk, éltek ők akkor, nagyon kézzelfoghatóan. Bírtam az (ön)iróniáját, bírtam a kirohanásait (és úgy érzem, nagyon hasonlóan beszélünk, amikor felhúzzuk magunkat :D), bírtam a többoldalas szellemi maszturbációkat, izé, gondolatmeneteket (pl. a vége felé a normatív szerelemről és a házasságról szólót, meg a legvégén a nyelvről, de még volt egy csomó).
Hogy mibe tudnék belekötni? Pont a szerelmi szálba, ami elvileg a gerince lenne az egésznek. Motiválatlan számomra ez a nagy szerelem (mondjuk eleve egy 32 éves férfi és egy 17 éves gyerek, mármint lány, az nekem böeee), de jó, sötét verem, ezt tudjuk. Meg végül is Évi alakja nem rossz, 17 évesen tényleg annyira csikó még az ember, hogy nem is kell tőle többet várni, én inkább Janit nem értettem, hogy mit szeret annyira ezen a gyereken (azon túl, hogy jó teste van, mert ezt hallottuk elégszer, különböző nézőpontokból). Illetve szívem szerint belekötnék abba a rohadtul szexista szemszögbe is, amiből az egész könyv meg van írva (minden nő kivesézve abból a szempontból, hogy mennyire jó nő és hogy mennyire jó az ágyban, de tiszteletet csak nyomokban találni ezekben a szavakban), de hát ugye egyrészt nem tévesztjük össze a narrátort a szerzővel, szóval fogjuk rá, hogy ilyen ez a figura (attól még ez nem szimpatikus mondjuk), másrészt a nyolcvanas években még nem volt divat Magyarországon a politikai korrektség, szóval fogjuk rá azt is, hogy ilyen szempontból is belefér (bár nem akkor írta, én meg most olvasom, szóval attól még zavarhat). Meg az egész egy kicsit lekerekítetlen maradt, mintha elfáradt volna, és az utolsó gatyába rázáshoz már nem lett volna ereje. De ez valahogy nem zavar igazán, az Aprószenteknél is direkt szerettem ezt a töredékességet (ott persze más volt az oka).
Viszont ami megbocsáthatatlan, az a szöveggondozás színvonala. Baszki, minden oldalon van három hiba. Olyan, mintha az utolsó előtti változat ment volna el a nyomdába. Sírtam. Azóta már újranyomták, remélem, előtte ráeresztették még egyszer a korrektort…
Összességében ez egy tök jó, szórakoztató és elgondolkodtató olvasmány, remélem, Dés Mihály fog még írni, és leszokik arról, hogy mindent bele akarjon írni egyetlen könyvbe, és akkor valamivel rövidebb, de talán feszesebb könyveket is olvashatunk tőle még :) Ötből négy emlékezetes bödönözés.
Bejegyzések
3 megjegyzés:
Kedves éberen örködö (míg mi alszunk), Dés Mihály vagyok, a kérdéses recenzió céltárgyának szerzöje (bocs, nincs hosszú ö, meg ü a klaviatúrámon (képzelje, milyen kínlódás lehetett megírni a regényem), és nagyon szeretném megköszönni érzékeny, nagyvonalú és okos recenzióját. Gondolhatja, hogy egy ilyen vén fószernek milyen öröm, elégtétel az, hogy egy nálam nyilvánvalóan nemzedékekkel fiatalabb valaki ráhangolódik a régi idöket idézö történetemre. És hozzá még olyan finom hangulású, okos dolgokat is ír. Csak arra lennék komolyan kiváncsi, hogy az öt bödönölésböl melyik az, amelyik nem emlékezetes? Generation gap vagy az íráskészségem lankad?
üdvözli, Mihály
(No, sikerült a férjem fiókjával belépve kommentelni, ezért töröltem a fenti hozzászólást.)
Kedves Mihály,
Először is rendkívül megtisztelő, hogy reagál az ajánlómra vagy értékelésemre vagy micsodámra, mert azért recenziónak én magam nem merném nevezni :) De tényleg, köszönöm a sorait. A négy bödönözésre vonatkozó mondat tulajdonképpen egyfajta értékelési módszer, amit kissé rendszertelenül és logikátlanul használok a blogon. Mondhatnám azt is, hogy ötből négy csillag, de ehelyett próbálok valami jellegzetes momentumot kiemelni a regényből, és itt a bödönözéseket éreztem az egyik legjellemzőbbnek :) De volt már pl. tízből nyolc deus ex machina vagy tízből kilenc dögcédula is más regényeknél.
A blog címe egyébként abból az időből származik, amikor otthon voltam előbb egy, aztán két pici gyerekkel, és csak az alvásidejükben jutottam némi kultúrához, tehát véletlenül sem azt hivatott jelképezni, hogy én lennék az utolsó, aki még éberen őrködik a kultúra felett :) Lassan már ideje is lenne átnevezni, elvégre a nagyfiam épp ma töltötte be a hatodik életévét, és dolgozó nőként ma már a buszon is olvashatok akár.
Még annyit hadd fűzzek hozzá, hogy elő-előfordul velem, hogy verset írok, és történetesen Koszta Jani is megihletett még tavaly, amikor olvastam a regényt, és ez a vers (egy hozzá készült illusztrációval) benne lesz egy antológiában, ami éppen a hétvégén jelenik meg (http://moly.hu/konyvek/karsza-andi-molnar-nikolett-szerk-tetovalt-memento). Már korábban is gondolkodtam rajta, hogy belinkelem a Pesti barokk FB-oldalára, de most végképp felbátorodtam :)
Még egyszer köszönöm, hogy írt,
Juci
Megjegyzés küldése