Bizet: Carmen (Erkel Színház)

Most láttam először a Carment teljes egészében, eddig csak részleteit ismertem, és mint kiderült, a történetére sem jól emlékeztem, úgyhogy szolgált meglepetésekkel, és kifejezetten elgondolkodtatónak találtam. (A fenti linken elolvashatjátok a darab történetének rövid összefoglalását.)
Adott ugye egy nőiségét/szexualitását véka alá nem rejtő nőszemély (Carmen, mellesleg szivargyári dolgozó), aki ezen a téren maximálisan megéli a választás szabadságát, mégsem nevezi senki kurvának: eddig példás az üzenet genderszempontból, a svéd feministák is "A" besorolást adnának rá (na jó, nem, de mindegy). Majd ez a nő - számomra erősen úgy tűnik, csak heccből - elcsábít egy katonát (Don José), akinek amúgy van egy arajelöltje, egy rendkívül szűzies, tiszta leányzó, Micaela, aki rajong érte, meg üzeneteket hoz neki az anyjától. Szerencsétlen Don José (egyébként Nyári Zoltán által megformálva tényleg kifejezetten szerencsétlen, tutyimutyi figura volt) teljesen esélytelen ennyi csáberővel szemben, szabadon engedi a verekedésért (sőt késelésért) börtönbe zárandó Carment, ami miatt lefokozzák és két hónapra őt zárják be.
Carmen persze éli tovább világát, éppen Lillas Pastia bodegájában, vagyis kocsmájában mulat, amikor érkezik Escamillo, a hős matador, aki éppen a legutóbbi bika leölése miatt ünnepelteti magát. Következik némi férfipáváskodás/macsó erőfitogtatás/a hősiesség és bátorság ünneplése, attól függően, mennyire jó színész az Escamillót alakító énekes :D Carmen nem is lenne önmaga, ha azonnal omlana a matador ölébe, de a köztük lezajló párbeszéd szerintem nagyon korrekt, kb. így hangzik:
E.: Mire számíthat az, aki téged szeretne?
C.: Nem sokra, nem ígérek semmit.
E.: Kemény, de legalább őszinte. Nem baj, azért én várok és remélek.
C.: Várni mindig lehet, reménykedni meg mindig jó.
Szerintem ez egy tök korrekt tranzakció, nincs követelőzés, nincsenek egyenlőtlen erőviszonyok, nincsenek üres ígéretek, csak felajánlott lehetőségek. A svéd feministák tapsikolnak örömükben :)
Ezek után engem meg is lepett, hogy a csempésztársaival éppen útnak induló Carmen meggondolja magát, és közli velük: ő mégsem menne, mert szerelmes. Mint kiderül, Don Joséra vár, aki éppen aznap szabadul a fogdából. Tehát hogy abba a Don Joséba lenne szerelmes ez a nő, akiből hülyét csinált, és csak azért szórakozott vele, hogy ki tudjon szabadulni? WTF? Na mindegy, elhisszük neki. (Illetve én még mindig nem.) A többiek megbízzák azzal, hogy vegye rá Don Josét, legyen a csempészbandájuk tagja, mert Carmen nélkül nem mernek elindulni. (Itt elhangzik egy jó kis betét arról, hogy a nők milyen jól tudják manipulálni a fináncokat, meg úgy egyáltalán mindenkit, ezért mindenféle üzleti vállalkozásban nélkülözhetetlenek. A svéd feministák elkezdik összevonni a szemöldöküket.)
Don José menne is meg nem is, bolondul Carmenért, de szólítja a kötelesség: a kaszárnyában takarodót fújnak. Carmen közli vele, hogy akkor el is mehet a francba, ő itt hiába produkálja magát, táncol meg énekel neki, meg minden. Klasszikus játszmázás veszi kezdetét. Don José felszívja magát, és már épp menne is, amikor betoppan a felettese, aki szintén Carmenre hajt, és miután összeverekszenek, Don Josénak tényleg nem marad más választása, mint hogy a csempészekkel menjen. De hát ugye nem önszántából, szóval érezhető, hogy nem lesz ez így jó.
A következő felvonás első része elég uncsi, úgyhogy azt nem mesélem el, mennek a csempészek. Don José depressziós, menne haza az anyjához. Ráadásul még Micaela is meglátogatja, és kijátssza a "szegény haldolkó anyád"-kártyát. (Én vagyok a cinikus, hogy ezt is csak egy játszmának érzem?) Egyszer csak felbukkan Escamillo, aki közli az éppen őrködő Don Joséval (akit nem ismer föl), hogy Carmen után jött, aki már unja a régi pasiját, és őt szereti. Persze Don José nekimegy, Carmen és a többi csempész választja szét őket, megmentve Escamillo életét. A megcsúfolt szerető hisztizve távozik.
Az utolsó felvonásban a bikaviadalra érkezik az ünneplő tömeg, Escamillo karján a (spanyol özvegynek öltözött) Carmennel. Persze a barátnői figyelmeztetik Carment, hogy Don José a tömegből lesi őt, de ő nem hajlandó bujkálni előle, vállalja a konfrontációt, és közli (az eddigre már kifejezetten hajléktalannak kinéző) Joséval: már nem szereti őt, nem fog vele tartani - aki viszont drámai szükségszerűségből ezek után kénytelen leszúrni őt. (Remélem, ez nem túl nagy spoiler.)

Fura, de ez szerintem nem egy szerelmi történet. Carmen a megtestesült Szabad Gyermek, aki számára a legfontosabb értékek a spontaneitás, az őszinteség, az önazonosság, a szabadság. Ugyanakkor felelőtlen, könnyelmű, nem gondol a tettei következményeivel, könnyedén játszik mások érzelmeivel, manipulatív és hisztérikus. Nem gondolom, hogy igazán bárkibe szerelmes lenne. Végig érezhető, hogy Don José kevés hozzá, nem tud lépést tartani vele, és nem is sokáig tartja fenn az érdeklődését. (A férfi külön nagyon érdekes történet az anyai szeretet nyomasztásával a vállán, meg a szűzies mátkával, aki jó lenne hozzá, de igazából egy percig sem kell neki. Bár el tudok képzelni férfiasabb Don Josét is, aki nem ennyire látványosan teszetosza.) Escamillo lázba hozza Carment (legalábbis a szavaiból ezt tudjuk meg), és talán jobban is illik hozzá, de mégsem annyira fontos a történet szempontjából, hogy jelen legyen Carmen halálakor, vagy legalább utólag felbukkanjon a színen. Szóval szerelmi történet helyett ez inkább egy tanulságos mese: ne kezdj olyan emberrel, aki nem hozzád való. (Az előadás nyilván árnyal a befogadói élményen, nekem most ez jött le belőle.)

Különben ez a darab tele van slágerekkel, két napja egyfolytában dudorászom őket :) Eleve már a nyitány egy óriási buli (hogy aztán átmenjen valami nagyon sötétbe):



Aztán van ugye a Habanera, ami imádnivalóan frivol, sőt vérforraló, főleg egy ennyire jó Carmen előadásában, mint Anna Caterina Antonacci:



Mellesleg így harminc év után ez a poén is a helyére került a fejemben:



:D

De a kedvenc dallamom az egész operából a Seguidilla:



És persze nem hagyhatjuk említés nélkül a Toreador!-t:



Az énekesek többnyire tetszettek, bár a színészi játék nem mindig meggyőző, de az ének szerintem rendben volt. Gál Erika Carmenje nekem hihetően kacér volt, a testbeszéde is jó, de táncolni nem tud, és ez nagy kár ebben a darabban. Bretz Gábor mint Escamillo inkább a kicsit beképzelt, mint a macsó vonalat képviselte, de azért szerethető volt :) Látjuk ezt az arckifejezést?

Talán a Micaelát alakító Létay Kiss Gabriella énekelt a legjobban, viszont ő artikulált a legrosszabbul. A zenekar is jó volt. (És azt a cuki karmestert meg végig eldugták!) :O
A rendezéssel volt bajom. A legzavaróbb az volt, hogy a tömeggel látványosan nem tudott mit kezdeni a rendező, nagyon sok volt az egy tömbben ácsorgás. Volt két visszatérő poén a tömeggel kapcsolatban: egyrészt volt egy csupa elegáns világos nyári öltönybe-ruhába öltözött turistacsoport (még esernyős vezetőjük is volt, komolyan), akik csetlettek-botlottak a zajos tömeg között (akik meg ugye elvileg nagyrészt cigányok kellett volna hogy legyenek, ez mondjuk csak jelzés szintjén jelent meg). Na, ennek kb. semmi értelme nem volt. Ha ez egy olyan darab (vagy olyan rendezés) lenne, ahol bepillantunk egy csoport nyomorába vagy speciális életkörülményeibe, akkor igen, érezhetnénk azt, hogy mi vagyunk a csetlő-botló, tét nélkül kóborló és nézelődő turisták az életükben. De hát semmi realitásíze nincs az itt bemutatott világnak (bár el tudnék képzelni olyan rendezést). A másik: volt egy csávó, aki állandóan fényképezett. Mindent. Biztos nyomta is fel azonnal az Instagramra. (Nem, nem modern értelmezés volt, de ez egy nyilvánvaló kikacsintás szerintem a mindent dokumentálni akaró jelenkori trendre.) Aztán a díszlet elég fantáziátlan volt, sőt abban a felvonásban, amikor elvileg a hegyek között vándorol a csempészbrigád (konkrétan valami olyasmit énekelnek, hogy megmásszuk az ormokat meg lenézünk a völgybe), ugyanaz a két ház volt a díszlet, mint az összes többi felvonásban. WTF.
Összességében nagyon élveztem, még azzal együtt is, hogy a mögöttem ülő bácsi dúdolta a Toreadort, hogy elkezdték az előadást, amikor még kint álltunk kb. ötvenen a ruhatárnál, vagy hogy az első felvonásban nagyjából tíz percig nem működött a feliratozógép :) Áprilisban A varázsfuvola Miklósa Erikával és Rost Andreával!