Van egy ország

Van egy ország,
ahol mindenki megszokta, hogy kifosztják,
ahol minden év felében
az államnak dolgozol,
s a béredért cserébe
pompásan buszozol,
ahol azért jársz iskolába,
hogy megtanuld jól: hiába
lennél te tehetséges,
szorgalmas, eredményes
és főleg együttműködő:
mégis azé a jövő,
aki gondolkodás nélkül letol,
ha előtte bénáskodol.

Van egy ország,
ahol a jó ízlést nem alanyi jogon osztják
(bár még úgy se kéne senkinek),
ahol mulatós rapre vigadunk sírva
– majd megvigasztal Oravecz Nóra –,
ahol celebek és kommenthuszárok
mondják meg, hogy mi a tutkó,
ahol kimész a strandra, és te vagy az ufó,
ha nincsen rajtad lepketetkó.
De legalább egy csillag.

Apropó:
van egy ország,
ahol a csillagot az égről lehazudják,
ahol a valóságot csak hírből ismerik, de nem a hírekből,
ahol egyre kevesebb rezsit fizetsz az egyre többet érő béredből,
ahol a napi légzőgyakorlatnak az felel meg,
hogy a rádióval üvöltözöl,
és elkeserít, hogy az alulinformált, cselekvésképtelen tömegtől
voltaképpen semmiben sem különbözöl.

Van egy ország,
ahol utoljára 1848-ban jelentett valamit
a közteherviselés és a képviselet,
ahol a Fila-táska, az aggódóráncok
és a tanult tehetetlenség a népviselet,
ahol a hőzöngés a hagyománytisztelet szinonimája,
ahol elérték, hogy féljek, ha ránézek egy kokárdára.
Ahol tudjuk, hogy a magyar a legfaszább,
ezeréves történelmünk tanúskodik róla,
de kiröhögjük, aki azt mondja: legalább
próbáljunk meg hasonlítani Münchhausen báróra.

Van egy ország,
ahol legtöbbet a félrenézést gyakorolják,
mert mindenkinek elég a maga nyomora,
vagy örül, hogy nem az ő seggén lyukas a gatya,
nem ő fekszik a saját hugyában az aluljáróban,
nem őt verik a suli mögött a hóban,
nem ő hever a Rákóczi út közepén holtan.
Ahol nem tudunk szembenézni se a múlttal, se a jelennel,
a jövőről meg csak annyit tudunk, hogy szavazni már biztos nem megyünk el.

Van egy ország,
messzeringó gyerekkorom világa,
ahol mindenki kurvára frusztrált, irigy és gyáva,
kaptár, ahonnan sikoltozva menekülnek a rezidensek,
ahol egy megalomániás őrültet sikerült megválasztanunk prezidentnek,
ahol még a boltos néni is nagyobb úr nálad,
és ha kérni szeretnél valamit, akkor a kurva anyádat.
Ahol szégyelli magát, aki szarul él,
és szégyelli az is, aki nem,
mert egyik sem tudja, hogy lehetne
változtatni ezen,
ahol beletörődünk bármibe,
és mindenről valaki más tehet –
Magyarország, szerinted
ez így tovább meddig mehet?


Elhangzott a IV. molyos slam poetryn.