Bienvenue chez les Ch'tis - Isten hozott az Isten háta mögött

Ez a vígjáték óriási siker volt 2008-ban Franciaországban és itt Belgiumban is, szinte kultfilmstátuszt ért el. Gondoltam, bepótolom.
A főszereplő, Philippe postai alkalmazott, aki depresszióra hajlamos felesége kedvéért igyekszik a Côte d'Azurre áthelyezést nyerni. Ennek érdekében még némi csaláshoz is folyamodik, ami annyira nem válik be, hogy büntetésből a "sötét" Északra küldik főhősünket, a Belgiummal határos Nord-Pas-de-Calais tartományba, egy postahivatal vezetőjének. Egy "délivel" ennél rosszabb nem is történhet: áprilisban tollkabáttal felszerelkezve, feleség és gyerek nélkül - hiszen őket nem teheti ki ennek a szörnyűségnek - vág neki a barbárok lakta vidéknek, arra számítva, hogy csupa vademberrel fog találkozni, és a lábujjaitól garantáltan elbúcsúzhat. Persze Philippe hamarosan ráébred, hogy az Észak nem is olyan szörnyű, ahogy elképzelte: a klíma korántsem sarkvidéki, az emberek - bár az akcentusuk eleinte érthetetlennek és nevetségesnek tűnik, és rendkívül büdös sajtot esznek - nagyon is kedvesek, és összességében Bergues, az új állomáshely kifejezetten kellemes városka. A felesége viszont nem hiszi el, hogy jól érzi magát, sőt annál kedvesebbnek, gondoskodóbbnak és kiegyensúlyozottabbnak tűnik, minél sötétebben festi le Philippe a helyzetet. Ez persze komplikációkhoz vezet, amikor az asszony úgy dönt, vele megy Északra, mert nem hagyhatja, hogy egyedül szenvedjen.
A film humorát a nyelvi különbségek és a - mindkét oldalon meglévő - sztereotípiák, előítéletek szolgáltatják. Talán velem van a baj, de nem voltam annyira vevő a poénokra; pedig nem volt bántó, egészen kedvesen kezelte ezeket a dolgokat, egyszerűen csak a legtöbb poént nem találtam igazán viccesnek. (Elég jól értettem a felirat segítségével, szóval nem ezzel volt a gond.) Biztos más egy francia anyanyelvű számára, akiben élnek is ezek az előítéletek, amelyeket itt kifiguráztak, és röhögnie kell, ha valaki s-t mond sz helyett. De tény, hogy volt két remek jelenet: az egyik, amikor Philippe elkíséri egyik alkalmazottját - egyben legjobb barátját - a levélkihordó körútra, hogy megmutassa neki: hogyan kell nemet mondani, ha alkohollal kínálnak, a srác ugyanis mindig pityókásan tér vissza a délelőtti körútról. Mondanom sem kell, hogy a demonstráció nem úgy sül el, ahogy Philippe eredetileg elképzelte. :) A másik, tényleg nagyon eltalált jelenet, amikor a főszereplő felesége megérkezik Bergues-be, és a postai dolgozók néhány helybélivel összefogva igyekeznek megfelelni a róluk alkotott előítéletnek.
Összességében aranyos, nézhető kis film ez, nagy mélységeket nem kell várni tőle, de belőlem rajongást sem váltott ki. Nálam maximum 6 és fél.