Rövid, mindössze százoldalas, egy ülésre felfalható kis könyvecske, ami annyira jó, hogy sokszori fogyasztásra is bátran merem ajánlani. Magyarul is megjelent.Oscar egy tízéves kisfiú, aki a gyerekkórházban küzd a leukémiával, és nem áll túl jól a küzdelemben. Legjobb barátja a gyerekeket önkéntesként látogató rózsaszín (blúzos) nénik legidősebbike, ahogy ő szólítja: Mamie-Rose (Rózsa mami). Mamie-Rose az egyetlen a felnőttek közül, aki őszintén, köntörfalazás nélkül beszélget Oscarral életről-halálról, betegségről, küzdelemről, örömről-bánatról és Istenről. Ez utóbbiról szinte kivételesen finom hangon, tolakodás vagy szenteskedés nélkül, teológiailag is totál korrekten, de ami fontosabb, szerintem még egy ateista számára is érthetően és elfogadhatóan tud beszélni Schmitt.
Ezt a műfajt nagyon el lehet rontani: lehet okoskodni, bájologni, komolykodni, nyavalyogni stb., de Schmittnek sikerül az összes buktatót elkerülnie. Az eredmény egy olykor megnevettető, olykor elszomorító, de teljességgel elgondolkodtató, szívhez szóló, bölcs és emlékezetes kis könyvecske, amit már egy 14 évesnek is bátran a kezébe mernék nyomni, vagy akárkinek ajándékba mernék adni. És akinek ez tetszett, olvassa el a szerző másik regényét, az Ibrahim úr és a Korán virágait is (bár még nem olvastam, de látatlanban is merem ajánlani), meg Émile Ajartól az Előttem az életet.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése