Toni Morrison: A Mercy

2008-ban jelent meg az irodalmi Nobel-díjas Toni Morrisonnak, az afroamerikai irodalom nagyasszonyának a legújabb regénye. Azt hiszem, már minden könyvét olvastam (nincsen sok), és azt vettem észre, hogy számomra a hosszabb regényei (A Kedves, A Paradicsom, Salamon-ének) az igazán jelentősek; a rövidebbek, bár szépek és érdemes elolvasni őket, nem kapnak olyan hangsúlyt az életemben. Nos, ez is egy rövidebb regény (kb. 160 oldal). Azt hiszem, ez az első olyan könyve, amelyben nem csupán afroamerikai közösségeket, sorsokat mutat be, hanem szélesebb képet tár elénk. Ráadásul a bemutatott korszak is jóval korábbi, mint a többi regényében: a 17. század második felének Amerikájában, egy még csupán félig "meghódított", valójában még teljesen vad, veszélyes, kiszámíthatatlan országban zajlik a történet. A szereplők között van fehér, fekete és indián is. A Morrisontól megszokott sűrű, néha csak komoly munkával megfejthető próza helyett most a könyv nagy részében sokkal könnyebben megközelíthető, "emészthető" az elbeszélő stílus, annak ellenére, hogy majd' mindegyik fejezetben másik szereplő nézőpontjából ismerjük meg az eseményeket. Róluk azonban egyes szám harmadik személyben, tehát kívülről ír Morrison; egyes szám első személyben csak Florens, a fekete rabszolgalány hangját halljuk beszélni, így válik ő a regény központi figurájává, illetve azáltal, hogy az ő narrációja vissza-visszatér, keretbe foglalja a többiekről szóló elbeszélést.
A regény egy holland származású férfi, Jacob Vaark és az általa vezetett farmon élők történetét mondja el, akik megpróbálnak maguknak otthont és közösséget, családot teremteni a kemény körülmények között. De mindannyiuk életét befolyásolja egy irgalmas cselekedet (erre utal a cím is), Jacob Vaark egy döntése, amelynek hátterét és valódi jelentőségét csak a regény utolsó lapjain ismerjük meg teljes egészében. A Morrisonnál megszokott témákkal találkozunk: társadalmi kérdések, rabszolgaság, identitás, család, az élet fájdalmas szépsége, a bénító, gúzsba kötő szenvedély. És ezekről a dolgokról nagyon szépen is ír Morrison, ez a regény nekem mégis valahogy "könnyű" maradt, nem hatolt a vesémig, hogy úgy mondjam, következmények nélkül tudtam elolvasni. Kicsit úgy éreztem, mintha az előző regényeiből összecsipegetett és -gyúrt volna dolgokat, de nem állt össze rendesen, kicsit félkész vagy sovány maradt. Lehet, hogy "alulírta", és kellett volna még 50-100 oldal egy igazán jó regényhez.
Toni Morrison kilenc regényéből hat megjelent magyarul, ezért gondolom, előbb-utóbb ezt is ki fogják adni. Addig is nagyon ajánlom a három fent említett regény bármelyikét.