Jodi Picoult: My Sister's Keeper - A nővérem húga

Sokan szeretik ezt a könyvet a Molyon, úgyhogy én is kíváncsi lettem rá, főleg, mivel még nem olvastam semmit az írónőtől. A regény egy háromgyerekes átlagamerikai családot mutat be, amely persze nem is olyan átlagos. A harmadik gyereket ugyanis eleve azért vállalták a szülők, mert a középső gyereket kétéves korában leukémiával diagnosztizálták, és a genetika vívmányainak - konkrétan a preimplantációs diagnosztikának - köszönhetően a húga tökéletes köldökvérdonor lehetett számára. Ezt az első "segítségnyújtást" aztán számos másik is követte, a kisebbik lány körülbelül ugyanannyi időt volt kénytelen kórházban tölteni, mint beteg nővére; hol vért adott, hol csontvelőt, 13 éves korában pedig az egyik veséjét kellene odaadnia. Ekkor dönt úgy, hogy ügyvédhez fordul, és orvosi ügyekben kivívja magának az önrendelkezés jogát a szüleitől. Ez a lépés persze súlyos válságba dönti a funkcionálisnak amúgy is nehezen nevezhető családot.
A fülszöveget elolvasva el nem tudtam képzelni, ennyi önző viselkedésből hogy lehet kedvelhető alakokat kikerekíteni, de ez végül is sikerült az írónőnek (bár a kedvenc karaktereim pont nem a család tagjai). A könyv olvasmányos, ahogy az egy bestsellertől elvárható; szépen megfogalmaz dolgokat a szeretetről, családról, életről-halálról stb. (mondjuk az Oszkár és Rózsa mami szintjét nálam nem üti meg), és különösen megérintettek azok a részek, amikor a szülő érzéseiről ír, aki megtudja, hogy a gyereke halálos beteg. Szóval alapvetően élvezhettem volna, csakhogy ez az egész alapötlet nonszensz volt nekem. Az anya tulajdonképpen csak a beteg gyerekére összpontosított; a legidősebb gyerekről (egy fiúról) gyakorlatilag lemondott, nem volt hajlandó foglalkozni a lázadásaival, a szülői figyelem felkeltésére irányuló kísérleteivel. A legkisebbet meg gyakorlatilag két lábon járó szervdonorként használta a középső számára. Jó, ez így nagyon sarkos, és biztos, hogy ha a gyereked életéért küzdesz éveken át, marha nehéz bármi másnak elegendő figyelmet szentelni; de szerintem egy épeszű szülő azért megáll és elgondolkodik azon, hogy valóban joga van-e a saját gyerekét ilyen mértékben kizsákmányolni - még ha a másik gyereke érdekében is. Szóval számomra nem volt valós a dilemma, hogy én mit tettem volna a helyében, mert valószínűleg nem ezt, vagy nem így, vagy legalább megértettem volna a másik gyereket, ha nem akarja ezt folytatni.
A végén van két csavar, amiből az egyik számomra értelmetlen volt (ha Kate kérte meg Annát, hogy valamilyen módon akadályozza meg a veseátültetést, miért nem ő mondta meg az anyjának, hogy nem akar tovább élni? miért a kisebb gyerekre hárította ezt a terhet?), a másik meg... Hát, annak sem sok értelmét láttam, és elég hatásvadásznak éreztem.
A könyvből film is készült, majd megnézem azért, bár pont a szerelmi szálat irtották ki belőle (feltételezem, ugyanis a könyvben kb. harmincéves pasi szerepét Alec Baldwinra osztották, és nem látom a stáblistán a hozzá tartozó csaj nevét), ami pedig pont a legjobban tetszett az egész regényben.
Azért ha szeretitek a megható családi történeteket, olvassátok el bátran, mert különben jól van megírva, és hátha nem mindenkit zavar az, ami engem.