RocknRolla - Spíler

Nna. Valahogy így kéne forgatókönyvet írni, kedves Luc. (Jó, tudom, hogy ez nem ér, mert Guy Ritchie már harmadszor használja fel ugyanazt a forgatókönyvet, de azt kell mondjam, még mindig működik.) Ahogy azt már A Ravasz, az Agy...-ban meg a Blöffben is láttuk, van egy rettegett nagyfiú, akivel nem jó viccelni; vannak (lehetőleg más nemzetiségű) nehézfiúk, akik a nagyfiú helyére pályáznak; vannak a szerethető, némileg balek kishalak; valami nagy értékű tárgy; egy meló, ami nem úgy sül el, ahogy kéne; rengeteg lóvé; vicces párbeszédek; az egész egy elég szövevényes sztoriba ágyazva, és persze folyik a vér.
Elég régen láttam mát az említett két filmet, de arra emlékszem, hogy bár nagyon szórakoztatóak voltak, a normalitásként ábrázolt erőszak azért nekem mindig sok volt. Azóta vagy én tompultam el, vagy ez a film volt ilyen szempontból visszafogottabb, vagy csak humorosabbra voltak hangszerelve az erőszakos jelenetek. Mindenesetre nem feküdte meg a gyomromat a brutalitás, és ez plusz pont.
A párbeszédek szokás szerint remekek, ehhez igazán ért Ritchie, és nagyon bírtam a sokféle őrült figurát is. Örültem, hogy Jason Stathamet végre ki bírta hagyni; nem mintha bajom lenne vele, de már unom egy kicsit. Remek színészeket válogatott össze egyébként Ritchie, különösen örültem Jeremy Piven felbukkanásának (bár nem volt nagy szerepe), aki egy személyben viszi a hátán az Entourage (Törtetők) című HBO-sorozatot Ari Gold figurájával. Gerard Butler nagyon szerethető volt, és új oldaláról ismerhettük meg Idris Elbát, aki minden idők talán legjobb tévésorozatában, a szintén HBO-produktum The Wire-ben (Drót) alakította a nyugat-Baltimore-i drogkereskedelmet uraló banda fő koponyáját.
Az elején nekem kicsit idegesítő volt a hadarva felvázolt alaptörténet, de azért lehetett követni, és utána jó ritmust vett fel a film. Nem volt rövid (majdnem két óra), de én remekül szórakoztam, úgyhogy megadom a nyolcast.