Paul Guimard: Les choses de la vie - Az élet dolgai

Erre a könyvre szintén molyok ajánlásának köszönhetően figyeltem fel, és örülök, hogy a kezembe került. Persze mivel itt magyarul nem tudok hozzájutni, franciául szereztem be antikváriumból, de erről később. Először beszéljünk a könyvről.
Rövidke, a francia kiadásban 150 oldalas, egy szuszra olvasható, sőt olvasandó könyvecske. A történet minimális: egy férfi - középkorú, sikeres ügyvéd - a volán mögött ül, 140-nel igyekszik egy tárgyalásra, közben emlékek, gondolatok kavarognak a fejében. Épp azon gondolkodik, hogy rágyújt egy cigire a La Providence-i kanyarban (beszélő név: a Gondviselés), amikor egy mellékútról szabálytalanul kikanyarodik elé egy állatszállító teherautó. Hogy mi történik, az sejthető.
Az elbeszélésben váltakoznak a férfi egyes szám első személyű gondolatai, tulajdonképpen tudatfolyama, valamint egy külső, semleges nézőpont, amely szinte mérnöki és orvosi prezicitással ismerteti a baleset körülményeit. Az előbbit nagyon szerettem olvasni, ez a külső nézőpont viszont kizökkentett, nem igazán értettem a funkcióját, igazából nem érdekelt. Gondolom, ez akart lenni a kontraszt a személyes, vallomásszerű gondolatokhoz, ez kéne hogy hátteret adjon az egész könyv mondanivalójához. (Most, hogy így megmagyarázom magamnak, egy kicsit jobban el tudom fogadni, de még mindig nem érzem elengedhetetlennek ahhoz, hogy ez a mondanivaló átjöjjön.)
Ez a regény ugyanis az élet szépségének, értékének himnusza, és a törékenységéének is, annak, hogy mennyire személyesek az értékes dolgok az életünkben, mennyire nem tudja senki más, mi minden szépet viszünk magunkkal, amikor meghalunk - és mennyire nem tudjuk mi magunk sem, amíg élünk, hogy micsoda kincs birtokában vagyunk. "...aimer la vie comme les morts savent le faire" - úgy szeretni az életet, ahogyan csak a halottak tudják. Jó ezt észben tartani.
Egy bánatos kis sóhaj azért még jár részemről ehhez a könyvhöz: örülök, hogy van módom franciául olvasni, de nem vagyok még ebben annyira gyakorlott, hogy úgy magába tudjon vonni egy könyv, mint ha magyarul vagy angolul olvasnék. Márpedig ezt csak gyakorlással lehet elérni, addig viszont úgy érzem, a franciául olvasott könyvek nem érik el a maximális hatást nálam, és ez egy picit elszomorít. A magyar nyelvű idézeteket olvasgatva pedig úgy éreztem, magyarul talán szebb is, költőibb ez a regény, mint eredetiben - nem tudom megmondani, hogy ez az én franciatudásom hiányossága vagy a fordító (Dániel Anna) érdeme/hibája. Egy biztos: emlékezetes, értékes olvasmány ez, ajánlom figyelmetekbe - keressétek könyvtárban vagy antikváriumban, és próbáljátok egy szuszra elolvasni, nem kell hozzá több, mint 2-3 óra.