Stieg Larsson: The Girl Who Kicked the Hornets' Nest - A kártyavár összedől

Gondolom, a Millennium trilógiát nem nagyon kell bemutatni senkinek. Stieg Larsson, a fiatalon elhunyt svéd újságíró krimisorozata óriási könyvkiadási szenzáció volt világszerte az elmúlt években, bár erre az egyes országok könyvpiacai különböző sebességgel reagáltak, emlékszem, franciául már mindhárom kötetet lehetett kapni, amikor - kb. három éve - végre megjelent angolul az első rész. Mi is angolul tudtunk itt hozzájutni, úgyhogy ezen a nyelven szereztük be mindhárom részt, Reg Keeland fordításában. Én az első résztől (The Girl with the Dragon Tattoo - A tetovált lány) teljesen elaléltam, egyáltalán nem zavart a krimihez képest lassú tempó, sőt kifejezetten élveztem, hogy a szerző ilyen kidolgozott hátteret rajzolt a történethez: láthatóan alapos kutatómunka áll a regény mögött, és a családi erőszakkal meg a gazdasági bűnözéssel kapcsolatos tények olvastán nem egyszer leesett az állam és/vagy felháborodtam. A főszereplőket pedig nagyon megkedveltem: Mikael Blomkvistet, az oknyomozó újságírót, és a lányt, aki a címekben szerepel, Lisbeth Salandert, aki egyesek szerint pszichopata leszbikus sátánista, mások szerint különös megjelenésű, zárkózott zseni. A második kötet (The Girl Who Played with Fire - A lány, aki a tűzzel játszik) már inkább hagyományos krimi volt több akcióval, a háttérben itt a prostitúcióval, emberkereskedelemmel kapcsolatos üzelmek álltak. Ez a rész kevésbé érintett meg, mint az első, nem tudta előhozni azt a jóleső felháborodást, amit a kezdő kötet, de azért jó olvasmány volt.
És most a befejező részt is elolvastam. Erről tudni kell, hogy a cselekmény ott folytatódik, ahol a második részben félbeszakadt (amikor a másodikat olvastam, azt hittem, a kötészeten lemaradt néhány oldal, nem akartam elhinni, hogy ilyen hirtelen ér véget a történet). Sok a visszautalás az előző kötetben történtekre, úgyhogy érdemes gyors egymásutánban olvasni a kettőt. Ráadásul rengeteg a név - néha úgy éreztem, három-négy zsarut kihagyhatott volna a szerző, ennyi mellékszereplőnél már elég nehéz észben tartani, ki kicsoda. Ebben a részben az a tét, vajon Salander, akit többrendbeli gyilkossággal gyanúsítanak, tisztázni tudja-e a nevét, és túl tud-e járni az ellene összeesküdt hatalmak eszén. Blomkvist és a Millennium magazin teljes csapata persze az ő pártján áll, és a rendfenntartó erők sorai között is akad, aki segíteni próbál rajta, és jó kis pörgős eseménysorozat kerekedik mindebből, úgyhogy tényleg lehet falni a könyvet rendesen. Számomra egy kicsit csalódás volt, hogy végül olyan könnyen sikerül legyőzni az ellenfelet, akik mintha nem is számítottak volna arra, hogy a Salander-team majd megpróbál visszavágni; az ellenfél kilétét ismerve ez számomra nem volt realisztikus, az ő foglalkozásuk végül is a paranoia lenne. Ezenkívül még egy apró negatívumot tudok említeni: azon már röhögtem, hogy a szerző folyton leírja, hogy XY felkelt, lezuhanyozott, felöltözött és elindult otthonról. Komolyan mondom, a 750 oldalon legalább ötvenszer zuhanyoznak. Ezt szerintem tök fölösleges leírni, de másba nem nagyon tudok belekötni. :)
Nagy kár, hogy Larsson ilyen fiatalon - ötvenévesen - elhunyt, persze nem csak azért, mert írhatott volna még, de a sorozatot tízkötetesre tervezte, ha jól tudom. Szívesen olvastam volna még tőle. A trilógiát tudom ajánlani mindenkinek.