Don Winslow: Barbár állatok

Ezt a könyvet mindenféle előzetes ismeret nélkül vettem a kezembe, pusztán azért, mert ebből is lehetett kérni recenziós példányt (ismét köszönet az Agavénak), és őszintén szólva már olvasás előtt arra készültem, hogy majd itt elsütök egy gyenge szóviccet a szerző nevével kapcsolatban, miszerint szép lassan megnyert magának (win slow, értitek, elég szar), de ez nem jött be, mert a helyzet az, hogy elég gyorsan történt a megnyerés.
A sztori meglehetősen egyszerű: van két kaliforniai srác, Ben és Chon, akik szöges ellentétei egymásnak – Chon ex-tengerészgyalogos, Ben karitatív hajlamú pacifista –, mégis a legjobb barátok, és együtt a világ legjobb marihuánáját termesztik. Van továbbá közös csajuk, O, aki méretes anyakomplexussal rendelkezik, illetve van az USA-ban terjeszkedni vágyó mexikói drogkartell. Ez utóbbi fellépésével a trió addig nyugis élete egy csapásra véget ér, felborul az a – kizárólag a fikcióban létező – idill, miszerint lehetséges úgy drogot termeszteni és terjeszteni, hogy az mindenkinek jó legyen, sőt jobbá tegye a világot.
A figurák némileg sablonosak, de – ami a pozitív szereplőket illeti – szerethetőek, és a „gonoszok” között is van érdekes figura, bár a fő rosszfiú nekem nagyon sztereotip volt. Ami itt igazán ütős, az a nyelv: a regény nyelve nagyon jól megformált, szinte sajnáltam, hogy nem eredetiben olvasom, mert úgy is élmény lehet. Szerencsére a fordítás is nagyon jól sikerült, pedig nem lehetett könnyű munka egy szlenggel sűrűn átszőtt szöveget változatosan, gördülékenyen és naprakészen átültetni magyarra, de szerintem Varga Bálint nagyon jó munkát végzett. Egy bajom volt a szöveggel: a szerző gyakran él azzal az eszközzel, hogy egy-egy (vagy akár több) szót
külön
sorba
ír,
ami inkább idegesítő manírnak hat, mint jó stílusfogásnak, emiatt igyekeztem tipográfiailag vakká válni, hogy ne érzékeljem a sortöréseket. Lehet, hogy csak így érte el a kiadó által elvárt oldalszámot. :)
A könyv nem akar nagyon mélyen szántani, inkább könnyed hangvételű, de azért jó pár társadalmi jelenségen elgondolkodik: amcsi-mexikói kulturális különbségek; férfi-nő viszony, különös tekintettel a machismo jelenségére; bűnözésre predesztinált szegényebb rétegek; és szorult bele bőven társadalomkritika is, főleg a jómódba belehülyült amerikai WASP réteg irányában.
Olvasás közben sokszor eszembe jutott A harcos és a hercegnő című Tom Tykwer-film, mert végső soron ez a könyv is, akárcsak az a film, arról szól, hogy a hősöknek harcolniuk kell, holott egy ideális világban csak fognák magukat, és elvonulnának egy szigetre, ahol éldegélnének csendesen. De sajnos nem az ideális világban élünk – ennél többet nem árulhatok el, mert az spoiler lenne. Aki nem állhatja a csúnya beszédet, annak nem ajánlom ezt a könyvet, bárki másnak viszont szórakoztató és elgondolkodtató olvasmány lehet.