
Itt vannak ezek a tizenéves lányok, akik egy olyan országban élnek, ahol folyamatosan gondolni kell a háborúra, és nehogy valaki szem elől tudja téveszteni, az állam igényt tart minden egyes polgárának úgymond legszebb éveire, férfiakéra és nőkére egyaránt. És akkor mennek ezek a lányok (és fiúk, mert őket se feledjük), és védik a határátkelőhelyeket, nap mint nap találkoznak menekültekkel, bevándorlókkal, szírekkel, egyiptomiakkal, etiópokkal, palesztinokkal, meg őrtornyokból és monitorokon keresztül merednek egész álló nap egyetlen fal- vagy kerítésszakaszra, vagy ülnek egy telefon mellett, és várják, hogy megcsörrenjen, de persze sose csörög, mondjuk jobb is, mert az semmi jót nem jelent. És tűz a fejükre a nap, és azt már Camus óta tudjuk, hogy nem tesz jót a léleknek meg az elmének, ha tűz az ember fejére a nap.
Valami iszonyat biztos kézzel ír ez a nő. Többféle hangot kipróbál, és nem tud hibázni. Tud nyers lenni, tud abszurd lenni, de elsősorban torokszorító tud lenni (anélkül, hogy hatásvadász lenne). Tudja a kamaszkori szorongást, a felnőtt nő szorongását, az őrségben álló katona szorongását. (Tud valamennyire vicces is lenni, egy kicsit – bár szerintem tudna jobban is, ha akarna, csak ez nem az a könyv –, de azért a borítón szereplő „Magabiztos, nyers, szórakoztató” reklámszövegből az utolsó jelző nekem erősen WTF. Ez nem egy szórakoztató könyv, csak szólok.)
Ez egy olyan női regény, amit férfiak is maradéktalanul élvezni és értékelni fognak. Merthogy ez az igazán jó írónők ismérve, azt hiszem, és merem állítani, hogy Shani Boianjiu közéjük tartozik. Tízből kilenc dögcédula.
3 megjegyzés:
Mi az, hogy tízből kilenc dögcédula? Mit akar ez jelenteni? Valami értékelés féle lenne?!
Igen, egy időben (amíg még írtam a blogot, haha) így értékeltem, csillag/pont/akármi helyett valami a könyvhöz illő szót/kifejezést használtam.
Megjegyzés küldése