Barta András: Magyarország = anyád

Barta András a földim. Én is Gyöngyösön nőttem fel. (Vajon ő is levonónak mondja a matricát, és csurdításnak a szalonnasütést?) Tudom, hogy a fikció nem így működik, de nekem Bontóvár = Gyöngyös. (Lúdnyak meg = Ludas, egy falu Gyöngyös mellett. De ez már tényleg puszta találgatás részemről. Meg mindegy is.) Még szerencse, hogy Budapest, az Budapest, itt nem kell találgatnom.
Barta András amúgy nemnormális. De most komolyan. Hát ír ilyen könyvet normális ember? Na ugye, hogy nem. Különben jó ez a könyv, kicsit túlírt (jó, 100-150 oldallal, azért az nem olyan kicsi, de azért közben is többnyire jól szórakoztam/jól borzadoztam, úgyhogy megbocsátó vagyok, meg hát amúgy is földim. Lehet, hogy ugyanabba az oviba járt, mint én). Különben sokkal viccesebb, mint hittem, azt gondoltam, ez is olyan nyomasztás lesz, mint A patkány éve (amit 150 oldal után kénytelen voltam abbahagyni), de nem, sokkal viccesebb. (Amikor meg nyomasztó, akkor máshogy nyomasztó. Szebben.) Mélységes lelki nyugalommal engedi el a józan ész meg mindenféle irodalmi konvenció kezét, és szemtelenkedik, sőt kimondottan szórakozik az olvasóval, meg trágárkodik minden ok nélkül, mert olyan kis kedve van, ahogy a kislányom mondaná (ezzel amúgy semmi bajom, sőt), meg úgy egyébként is teljesen agyament ez a történet. Nagyon eklektikus a regény stílusa, sorolom az asszociációimat: Calvino, Esterházy, Napirajz, Parti Nagy, Örkény, Douglas Adams. Nekem ez többségében bejött, azért néhány rendkívül elszállt párbeszédet meghúztam volna (vagy kikukázom egy az egyben). Ja, és szólok, hogy elspoilerez egy csomó könyvet, még szerencse, hogy valami alternatív univerzumban olvasta őket :)
Barta András nagyon alattomos. Egy eszelős, hangos, némileg zavaros történet örve alatt rád sóz egy elviselhetetlenül súlyos tragédiát. Az én anyukám 64 éves, Bontóváron, akarom mondani, Gyöngyösön él. Az ő anyja, a nagymamám a bontóvári kórház kettes belgyógyászati osztályán halt meg, amikor hétéves voltam. Most 35 éves vagyok. A halandóság réme leginkább a szüleim (ki tudja, mikor, remélem, még nagyon soká bekövetkező) halálán keresztül fenyeget a legkézzelfoghatóbban. És az az igazság, akár depressziós az anyád, akár nem, akár rákos beteg, akár nem, akár szkizofrén, akár nem, a halálával szemben tehetetlen gyermek vagy. Elárvult, kétségbeesett, magára hagyatott. Na ezt, ezt nagyon tudja az én földim, Barta András.